Három lépésben

Felmérjük az igényeket és az ügyféllel közösen megjelöljük a célokat. Javaslatokat teszünk a megvalósításra, majd azonnal precíz, tételes árajánlatot adunk.

A megállapodásnak megfelelően leszervezzük és lebonyolítjuk a forgatást, fotózást. Sminkest, fodrászt, statisztákat, helyszínt és a szükséges kellékeket is diszponáljuk, igény szerint.

Megtervezzük a film arculatát, grafikusaink leanimálják a brand- és látványelemeket. Utómunka stúdióban készre kivitelezünk, majd az ügyfél meglátásai alapján addig javítjuk a kész terméket, amíg az valóban tökéletes nem lesz.

Szeretjük ügyfeleinket!

Sőt, ki merjük jelenteni, hogy folyamatosan tanulunk tőlük!
Amit a broadcast világában ma világszínvonalon el lehet sajátítani, azt elsajátítottuk.
Ugyanakkor megtanultuk, hogy a corporate-, üzleti filmek és vizuális megoldások teljesen külön világot jelentenek.
Valljuk, hogy egymás edukálása erős kohéziót hoz létre ügyfél és szolgáltatója között.

TV, Film és videó
produkciók

Saját és partnereink eszközállománya, munkatársaink felkészültsége a teljes iparágat lefedi. Készítünk reklámokat, televíziós miniprogramokat, TV műsort, dokumentumfilmet...
Vállalati vizuális kommunikációban viszont igazi specialisták vagyunk.

Animációk
és grafikai munkák

Ma már nem létezik teljes alkotás a vizuális iparban grafikai és/vagy animációs megoldások nélkül. Grafikai támogatás nélkül ma már meztelen a filmes világ. Cége arculati irányelveit szem előtt tartva grafikusaink a lehető legesztétikusabban alakítják ki vizuális megjelenését.

Online videó
szolgáltatások

Aki ma nincs jelen az interneten, az olyan mintha nem is létezne. Nem mindegy, hogy jelenik meg cége, terméke, társadalmi kommunikációja. Ezt valószínűleg nem kell túlmagyaráznunk.

Belső
vállalati kommunikáció

Nem biztos, hogy korszerű manapság egy hírlevéllel letudni a kollégákkal történő kommunikációt. Ez fontos dolog, de vizuális kommunikációval kiegészülve érzelmeket is tudunk közvetíteni. Erősíteni tudjuk egy személynek vagy döntésnek az elfogadottságát, vagy éppen megérteni egy-egy folyamat hátterét. A modern munkahely élményéről már nem is beszélve.

Külső
vállalati kommunikáció

Nem árt, ha átfedésben van a belső kommunikációval, és természetesen nem mindegy, hogy a társadalom vagy a kormányzat felé milyen arcunkat mutatjuk. Vizuális megvalósításaink a tényközlésen túl itt is az érzelemkeltésre helyezik a hangsúlyt.

Oktató filmek
és projekt bemutatás

Esettanulmányok, folyamatok bemutatása, elemzések. Grafikai támogatással nagyon látványosan és világosan lehet bemutatni folyamatokat, lezárt projekteket. Case study filmekkel jól kommunikálhatunk a nagyközönség és kollégáink felé egyaránt.

A mi víziónk
az, hogy filmjeinkkel sokkal nagyobbra tudjuk tágítani a vállalati kommunikációs csatornákat.

Valljuk, hogy az ördög mindig a részletekben van, ezért nem megmutatni akarjuk azt amit a szem is lát, hanem olyan érzelmeket kelteni, melyek ügyfeleink céljainak a leginkább megfelelnek.
A műfaj még fiatal, így rengeteg tartalék van még benne. Csak ki kell tudni aknázni.

"Nem az a fontos, hogy mi történt, hanem az,
hogyan tudod azt elmesélni!"
Persze a hír szent, de a vélemény szabad!

Hírek

SALVUS Reklámfilm Forgatás

A SALVUS Orr,- és szájspray reklámspotját a szinopszistól, a forgatáson át az utómunkáig a Water Film készítette. Cél egy olyan spot gyártása volt, ami egy picit "kiveri a biztosítékot" a nézőben.

NMHH Bűvösvölgy Oktatóanyagok

A tudatos médiafogyasztást és a hírértést segítő, gyerekeknek szóló foglalkozásokhoz forgattahttunk minta híradóanyagokat a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató központnak. Büszkék vagyunk az NMHH megrendelésére.

Magyar Marketingszövetség Együttműködés

A Magyar Marketingszövetséggel kötött megállapodás alapján forgattuk a Marketingvágta és a Marketing Masters rendezvényeket. Image spotok és rengeteg önálló interjú készült. A részvétel pedig nekünk sem vált kárunkra.

OTP Agrárhajó Rendezvény Film

Büszkék vagyunk új ügyfelünkre és reméjük, hogy ők is elégedettek velünk. Az OTP Agrárhajó már nem is az első munkánk volt együtt és reméljük, hogy messze nem is az utolsó.

TESCO Családi és Sportnap

Évek óta csináljuk ezeket a fantasztikus hangulatú Családi és Sportnapokat a TESCÓnak, de az idei időjárás olyan kegyes volt, hogy kora ősz ellenére az egész hétvége hamisítatlan beach partyvá változott!

Team

producer

Vizi Attila több nagy országos televíziónál töltött be vezetői szerepet. Büszke arra, hogy a TV2 induló csapatának részese volt. Széleskörű szakmai tapasztalatát külföldön, majd saját cégében kamatoztatta. Jelenleg a corporate-, és reklámfilmek világában mélyül el.

portré fotográfus

Nem nagyon van híres ember az országban, aki még nem állt volna Falus Kriszta objektíve előtt. Karrierjét a Nők Lapjában erősítette meg, de több éve szabadúszó, és ma már a Water Film csapatát is erősíti. Kriszta saját oldala:

www.faluskriszta.hu

tréner, tanácsadó

Péter és Attila együtt dolgoztak a TV2-nél és ez a kapcsolat önálló piaci jelenlétük után sem változott. Rudi Péter médiatréningeink vezető trénere és tanácsadója, de több közös filmes projektben is működtünk már együtt. A PR filmek állnak hozzá a legközelebb.